Elérhető a Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei című útmutató a Vidékfejlesztési Program vonatkozásában
- Részletek
Megjelent a „Vidékfejlesztési Program 2014-2020 – Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei” című útmutató, mely 2016. május 2-től hatályos. A kézikönyv magába foglalja az ezzel kapcsolatos kommunikáció valamennyi vizuális követelményét. Minden Vidékfejlesztési Programot érintő projekt esetében a VP KTK 2020 arculati előírásait kérjük betartatni.
Felhívjuk a Kedvezményezettek figyelmét, hogy a Vidékfejlesztési Programból támogatott projektek esetében a kommunikációs kötelezettségeket illetően kizárólag jelen dokumentum az irányadó („VP KTK 2020"). Az Irányító Hatóság a kommunikációs kötelezettségek változása esetén közleményben tájékoztatja a Kedvezményezetteket.
A kötelezettség a 2016. május 2. után kötött támogatói okiratra vonatkozik.
A dokumentum a Kedvezményezettek számára minimálisan kötelező kommunikációs tevékenységet, eszközöket írja elő. A fejlesztések finanszírozása az Európai Unió Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapjából (EMVA) történik a Magyar Állam társfinanszírozása mellett.
A tájékoztató táblák feladata a lakosság figyelmének felhívása az adott helyen megvalósuló/megvalósult európai uniós fejlesztés kapcsán, amely biztosítja a források átlátható felhasználását. Ezért fontos, hogy a táblákat jól látható helyen, olvasható távolságba helyezzék ki a Kedvezményezettek. Amennyiben a támogatás több megvalósítási helyszínre is kiterjed, elegendő egy tábla kihelyezése az egyik megvalósítási helyszínen a teljes projektre vonatkozó adatok feltüntetésével.
A tájékoztatással kapcsolatos dokumentumok az alábbi linkről érhetőek el:
Megjelentek a 2016. évi Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásai és útmutatói
- Részletek
A pályázat célja a tanyasi életmód hátrányainak csökkentése, sajátos értékeinek megmentése, megőrzése; a tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetése és fejlesztése, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése, a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség-vizsgálatok elvégzése, a tanyasi lakosokat célzó lakó- és vagyonbiztonsági eszközök és rendszerek telepítése, valamint külterületi közvilágítás kialakítása.
A három célterülten összesen 725 millió forint áll a pályázók rendelkezésére.
A pályázati adatlapok elektronikus kitöltésére és benyújtására 2016. július 8-tól forráskimerülésig, de legkésőbb augusztus 8-ig van lehetőség a Herman Ottó Intézet honlapján. Forráskimerülés esetén – amennyiben a pályázati felhívásban meghatározott keretösszeg 200 százalékát eléri a már benyújtott pályázatok támogatási igénye –, annak megállapítását követően az FM jogosult felfüggeszteni a pályázat benyújtási időszakát.
Elfogadta a közgyűlés a végleges stratégiát!
- Részletek
A Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Egyesület 2016. május 26.-án tartott közgyűlésén elfogadta a Helyi Fejlesztési Stratégát. A stratégia nyolc támogatandó célt fogalmazott meg. Ezek alapján lehetőség nyílik majd a 2014-2020 LEADER forrásból a HACS területén, rendezvények, táborok megszervezésére, lebonyolítására, önkormányzatok által szervezett egészségügyi szűrőprogramok elvégzésére, kondi- és sportparkok kialakítására, hagyományőrzéshez szükséges eszközök beszerzésére, beruházásra, a civil társadalomnak a működéshez szükséges eszközök beszerzésére. Gazdaságfejlesztésre a rendelkezésre álló keret 60%-a lesz fordítva, termelő, szolgáltató, turisztikai tevékenységek támogatásával és önkormányzati vállalkozások gazdaságfejlesztésével.
Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretét
- Részletek
Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.
A gazdálkodók kisméretű terménytárolók építésére, valamint mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére több mint 30 milliárd forint értékben pályázhatnak 2016-ban. Az idei évben mintegy 70 milliárd forint támogatást nyerhetnek az állattenyésztők az állattartó telepeik korszerűsítésére. A kertészeti ágazat technológiai fejlesztésére, üveg és fóliaház létesítésre, ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre és gépbeszerzésre is több mint 75 milliárd forint forrás áll rendelkezésre 2016-ban. Fejlesztési források elsősorban a kistelepülések önkormányzatai számára mintegy 76 milliárd forint keretösszegben nyílnak meg. Emellett a LEADER helyi akciócsoportok is több felhívásra benyújthatják támogatási kérelmüket közel 60 milliárd forint értékben.
A fiatal gazdálkodók is kiemelt célcsoportjai a vidékfejlesztési politikának. Az idei évben az új mezőgazdasági vállalkozások indulására, illetve beruházásaik megvalósítására a Vidékfejlesztési Program 76,5 milliárd forintot biztosít.
A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, valamint a 2016-ra tervezett pályázati felhívásokról az 1012/2016. (I. 20.) Kormány határozatban található bővebb információ.
A Vidékfejlesztési Pályázatok 2016-os új ütemterve:
(milliárd forint)
Január
1. Tájékoztatási szolgáltatás 7,79
2. Kertészet korszerűsítése – üveg- és fóliaházak, öntözés 22,50
3. Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés, eső- vagy tavaszi fagykár megelőzés 17,00
4. Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés 3,00
5. Kertészet korszerűsítése – technológiai fejlesztés öntözéssel 24,00
6. Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése 14,00
7. Erdőkárok helyreállítása 6,78
8. Egyedi szennyvízkezelés 12,00
9.Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója 26,90
Február
10. Szaktanácsadók továbbképzése 0,18
11. Állattartó telepek korszerűsítése 5,95
12. Baromfitartó telepek korszerűsítése 19,85
13. Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése 19,85
14. Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése 3,97
15, Sertéstartó telepek korszerűsítése 19,85
16. Jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházások 6,51
17. Mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatás 23,72
18. Élőhelyfejlesztési célú, nem termelő beruházások 3,50
19. Natura 2000 mezőgazdasági területek kompenzációs kifizetése 25,85
20. Natura 2000 erdőterületeknek kompenzációs kifizetése 25,51
21. Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken 23,62
22. Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése, fejlesztése 3,35
24. 23. Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek 2,69
25. Nem mezőgazdasági tevékenységek, agrárdiverzifikáció, mikrovállalkozások 13,85
26. Vízvédelmi célú nem termelő beruházások 2,38
27. LEADER – Működési és animációs költségek támogatása 8,92
Kötelező E-monitoring adatszolgáltatás
- Részletek
Korábbi időpontban indul a kötelező E-monitoring adatszolgáltatás!
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka a megelőző évek gyakorlatához képest korábban, már 2016. január 25-én indul.
Az adatszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeiről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a beadási időszak kezdete előtt közlemény formájában részletes tájékoztatást nyújt honlapján (www.mvh.gov.hu).
Az adatszolgáltatást 2016. március 04-ig kell teljesíteni, amelyre kizárólag elektronikus úton van lehetőség.
ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÁS, MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK FELDOLGOZÁSÁNAK TÁMOGATÁSA
- Részletek
Megjelent a Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban című felhívás (VP-3-4.2.1-15).
A felhívás alapján élelmiszer előállítás, mezőgazdasági termékek feldolgozásának támogatására nyújthatnak be kérelmet gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, őstermelők.
A támogatási kérelem benyújtása 2016. február 15-től 2018. február 15. van lehetőség. Első körben a 2016. április 15. napjáig benyújtott kérelmek kerülnek elbírálásra.
A Felhívás keretében a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti - mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás esetén kizárólag Annex I. termék előállítására vonatkozó – tevékenységek támogathatóak (kivéve TEÁOR 109 (takarmánygyártás) és TEÁOR 1102 (szőlőbor termelése) alá tartozó tevékenységek).
Részletek és további információk a pályázati felhívásban található. A felhívás elérhető az alábbi linken: https://www.palyazat.gov.hu/node/57211